Rólunk

„Ha virágos az út, ne kérdezd, hová visz!”

Katona Erzsébet vagyok, a Bodza Virágműhely megálmodója.

Amióta az eszemet tudom, építészmérnök szerettem volna lenni, de volt “B” opció is : táncos. :) Soha nem gondoltam, hogy az élet a virágkötészet felé sordor, pedig mindig is imádtam a virágokat. Az egyetem alatt megismertem leendő férjem, akinek a családja virágtermesztéssel foglalkozott, így egyre többször azon kaptam magam, hogy a hétvégi látogatások alkalmával a tanyán virágot szedek, virágot kötök, virágpiacra járok. Így az esküvőnkre is saját termesztésű virágainkból készítettem kis csokrokat.

Míg otthon voltam két kislányommal Bodzával és Virággal ( igen: a virágműhely névadói :) hozzám került egy régi üzletberendezés, hatalmas tömör fa asztallal, polcokkal, megmaradt dekorációs kellékekkel, kaspókkal, régi gyertyatartókkal. Ettől aztán ihletet kaptam és 2015-ben helyet béreltem életem első esküvő kiállítására, amire referencia és tapasztalat nélkül mentem ki. Ennek ellenére többen bizalmat szavaztak nekem, így egyszer csak belecsöppentem az esküvők világába, és idén már 6 éves a Bodza Virágműhely! Hihetetlen!

Imádom a munkám minden egyes részét, mikor közösen ötletelünk a megrendelőkkel, a friss virágok összeválogatását, a dekorációs kellékek rendszerezését, az újdonságok beszerzését, és elkészítését, melyben legnagyobb segítségem a férjem. Rengeteg egyedileg gyártott boldogságkaput, posztamenst, virágtartót, állványt köszönhetek neki, és mikor egy egy esküvőn 200 méternyi fényfüzért kell feltenni, akkor is ő az aki létrára mászik. :)

Miért válasszatok minket?

  • Mert bármilyen stílusú esküvőt meg tudunk valósítani, hatalmas eszközkészlettel rendelkezünk.
  • Számunkra nincs olyan, hogy lehetetlen: mindent beszerzünk vagy elkészítünk nektek.
  • Kizárólag minőségi virágokkal és alapanyagokkal dolgozunk, ezeket gondosan összeválogatva készítjük el nektek a csokrokat, asztaldíszeket, boldogságkaput, és minden egyéb virágos kiegészítőt.
  • Nem csak a virágokat, de a hangulatfényeket, textileket és az egyedi instalációkat is ránk bízhatjátok, szívesen segítünk a bútorbérlésben is.
  • Olyan dekorációt készítünk, ami harmonizál a helyszínnel és benneteket tükröz.
  • A legapróbb részletekre is figyelünk, minden kezünk alól kikerülő esküvő egyedi és megismételhetetlen.

Ha fontos számotokra a dekoráció, és szeretnétek olyan hozzáértő kezében tudni, aki szívét lelkét beleteszi, akkor jó helyen jártok! :)

Katona Erzsébet Tulajdonos, virágkötészet, dekoráció
Iván Bernadett Virágkötészet
Bahus-Máté Bettina Indieforest studio, grafika

Szolgáltatásaink

Fontos számunkra, hogy minden dekoráció egyedi legyen, így a legapróbb részletekre is figyelve készítjük el nektek a dekorációt a virágoktól a hangulatfényeken át, az egyedi installációkig.

Ajánlatot kérek

Ha magatok szeretnétek dekorálni az esküvőtöket, rengeteg dekorációs kellék közül válogathattok, így nem kell mindent megvennetek, hanem a bolti ár töredékéért kibérelhetitek.
Árakról üzenetben tudtok érdeklődni.

Eszközbérlés

Bátran kereshettek minket céges rendezvények, családi események, valamint irodák, szállodák és üzletek állandó dekorációjának elkészítésével kapcsolatban is.

Grafikusunk által csodás, személyre szabott esküvői kártyák készülnek, a meghívótól az ültető kártyákig.

Ha szeretnél valakit egy szép friss virágcsokorral vagy virágdobozzal meglepni, mi azt is elkészítjük neked!

Portfolio

Vélemények

Ajánlatkérés

    Ajánlatkérés folyamata:

  1. Töltsétek ki az ajánlatkérő űrlapot!
  2. Elküldöm nektek az inspirációs ajánlatunkat, melyben eddigi munkáink szerepelnek beárazva, rengeteg csokorral, különböző típusú asztaldísszel, és sokféle egyéb dekorációs elemmel, ez alapján könnyebben el tudtok indulni a tervezgetés útján.
  3. Ha ez tetszik, személyesen találkozunk, vagy skypon beszélünk, ahol véglegesítjük a dekoráció terveit.
  4. Megkapjátok a személyre szabott dekorációs árajánlatotokat.
  5. Ha ezt elfogadjátok, szerződünk.
  6. A későbbiekben:

  7. Bármikor felhívhattok, ha valamit módosítani szeretnétek, esetleg eszetekbe jut még valami, vagy csak valamiben tanácsot szeretnétek kérni. A változásokat felvezetem az ajánlatba és küldöm frissítve.
  8. Az esküvőtök előtti hetekben ismét kereslek benneteket egy végső egyeztetésre, darabszámok pontosítására.
  9. A nagy napon csokor átadás, a dekoráció installálása, másnap pedig bontás.

Ajánlatkérő űrlap

Kapcsolat